- Egyes típus
- Kettes típus
- Hármas típus
- Négyes típus
- Ötös típus
- Hatos típus
- Hetes típus
- Nyolcas típus
- Kilences típus
A Hármas típus
Szinte mindig elfoglalt vagyok. A dolgokat elérendő célként tűzöm ki magam elé, betájolom az utat, ahogyan eljuthatok odáig, és máris indulok. Nem szeretem, ha a többiek óvatoskodnak, elemezgetik a részleteket vagy bármiképp lassítják a menetet. Fontos számomra, hogy a lehető leghatékonyabban működhessek. A kudarc zsákutcájának lehetősége számomra nem létezik. Csak meg kell találnom a kivezető irányt, ennyi az egész.
Munkám során jó gyakorlati érzékkel választom ki az adott helyzetben legszükségesebb feladatokat, leghasznosabb célokat. Előfordul, hogy eltérek az előírásoktól, ha úgy látom, hogy hátráltatják a sikeres kivitelezést.
Az eredményességet igen fontosnak tartom, keményen megdolgozom érte. Energiám, optimizmusom gyakran a körülöttem levőknek is lendületet ad. Megtanulhatják tőlem, hogyan használják ki maximálisan erőforrásaikat, hogyan győzzék le a nehézségeiket, és hogy soha ne adják fel. Magam azt igényelem, hogy méltányolják az eredményeimet, sikerességemet. A versengést is vállalom, és szeretem, ha látják bennem a győztesek képességeit.
Az is igaz viszont, hogy állandó pörgésem miatt nem szánok elég időt a kikapcsolódásra, és gyakran háttérbe szorítom az érzelmeimet, ha a helyzet úgy kívánja. A körülöttem lévők néha panaszkodnak, hogy nem figyelek rájuk eléggé, pedig sokszor értük végzek dolgokat. A lelassulás és az érzelmek megélése talán a legnagyobb kihívás számomra.





